A koronavírus-világjárvánnyal összefüggésben bevezetett, csökkentett munkaidőhöz kapcsolódó bértámogatás szabályai a módosítások eredményeképpen egyszerűsödtek, ugyanakkor külföldi példákkal összehasonlítva a magyar szabályozás még mindig rendkívül komplex. A jelenleg hatályos előírások legfontosabb elmeiről írunk a következőkben, illetve számpéldákon keresztül mutatjuk be a rendszert, különös tekintettel arra, hogy támogatási kérelmet folyamatosan, akár a veszélyhelyzet megszűnését követő egy hónapig be lehet nyújtani. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a benyújtásra irányadó határidő május 1-vel nem járt le, továbbra is a teljes 3 hónapra igényelhető támogatás.
A támogatási rendszer célja, hogy a munkavállaló nettó jövedelme ne vagy legalábbis ne olyan mértékben csökkenjen, mint amilyen mértékben a munkaideje csökken. A támogatást közvetlenül a munkavállaló kapja legfeljebb 3 hónapig. A támogatást távmunka és otthoni munkavégzés keretében dolgozó munkavállalók esetében is igénybe lehet venni, sőt, akár csupán egyetlen dolgozóra vonatkozóan is.
A támogatás csak akkor vehető igénybe, ha egy munkavállaló munkaideje március 11-ét követően csökkent / fog csökkenni úgy, hogy a csökkentett munkaidő eléri legalább a módosítás előtti munkaidő 25 %-át, de nem haladja meg a 85 %-át. Fontos, hogy a támogatás csak a támogatási kérelem benyújtását követő időszakra állapítható meg, visszamenőlegesen nem. Tehát a támogatás időtartama alatt ennek a munkaidőcsökkentésnek fenn kell állnia. A kérelem mindazonáltal akkor is benyújtható, ha a felek még nem csökkentették a munkaidőt, csupán ez a szándékuk. Ebben az esetben a határozathozatal napján a kérelemben foglaltak szerint fog módosulni a munkaszerződés a támogatás időtartamára (mind a csökkentett munkaidő, mind pedig az egyéni fejlesztési idő tekintetében).
A támogatást a munkáltatónak és a munkavállalónak együttesen kell igényelnie a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapján közzétett erre rendszeresített formanyomtatványon elektronikus úton. A támogatás igényléséhez szükséges nyomtatványok és tájékoztatók a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat alábbi honlapján érhetőek el: https://nfsz.munka.hu/cikk/601/
A támogatás mértéke a kieső munkaidőre jutó nettó alapbér 70%-a. Azonban a támogatásnak van egy maximum értéke is: a nettó alapbér összege a kalkuláció során nem lehet magasabb, mint a nettó minimálbér kétszerese, vagyis 214.130 Ft. Fontos, hogy ha a munkaidő csökkentés kevesebb, mint 50%, a feleknek úgynevezett fejlesztési időt is meg kell határozniuk. (Egyéb esetben ez csak egy lehetőség.) A fejlesztési idő a kieső munkaidő 30%-a. Ebben az időben – a csökkentett munkaidő mellett – a munkavállalónak a munkaköréhez, vagy a munkaadó tevékenységéhez kapcsolódó fejlesztést kell végeznie (pl.: képzés, a cég egyéb ügyeinek a továbbfejlesztése, ami hozzáadott értéket állít elő). Fejlesztési időt a támogatás időtartamára kell csak meghatározni, és nem kell azonnal „felhasználni” tovább vihető az azt követő két évre. A fejlesztési idő után a munkáltató bért fizet, melynek összegét úgy kell meghatározni, hogy az az összeg, amit végül a munkavállaló kézhez kap (nettó fizetés + támogatás), elérje az eredeti alapbérének nettó összegét.
De vajon megéri-e ez a vállalatnak? A következő táblázat különböző bér-, illetve munkaidő-csökkentés mellett mutatja be a támogatás összegét, a munkáltató teljes bérköltségét, illetve a munkavállaló által kapott nettó bér összegét. Látható, hogy a támogatás ott hatékonyabb, ahol a munkaidő-csökkentés 50% vagy efölötti összeg, illetve ahol az eredeti bér nem haladja meg a minimálbér kétszeresét.
Eredeti bruttó munkabér (Ft) | 300 000 | 300 000 | 600 000 | 600 000 |
Munkaidő-csökkentés | 60% | 25% | 60% | 25% |
Nettó alapbér (kérelem benyújtásakor hatályos) (Ft) | 199 500 | 199 500 | 399 000 | 399 000 |
Maximálisan figyelembe vehető nettó alapbér (nettó minimálbér kétszerese) (Ft) | 214 130 | 214 130 | 214 130 | 214 130 |
Bruttó munkabér a részmunkaidőre (Ft) | 120 000 | 225 000 | 240 000 | 450 000 |
Nettó munkabér a részmunkaidőre (Ft) | 79 800 | 149 625 | 159 600 | 299 250 |
Fejlesztési idő (óra/nap) (feltételezve a 8 órás munkaviszonyt) |
0 | 0,6 | 0 | 0,6 |
Bruttó munkabér a fejlesztési időre (Ft) | 0 | 22 500 | 0 | 93 650 |
Támogatás (Ft) | 83 790 | 34 913 | 89 935 | 37 473 |
Munkáltató által fizetendő bruttó munkabér (Ft) (részmunkaidőre + fejlesztési időre) | 120 000 | 247 500 | 240 000 | 543 650 |
Munkáltató összes munkabér költsége (Ft) (Július 1-től szocho 15,5%) |
142 800 | 294 525 | 285 600 | 646 944 |
Munkavállaló nettó bére (Ft) támogatással együtt | 163 590 | 199 500 | 249 535 | 399 000 |
Munkavállaló által kézhez kapott összeg változása (eredeti nettó munkabéréhez képest) (Ft) | -35 910 | 0 | -149 465 | 0 |
Munkaadó összes bérköltség csökkenése (eredeti bruttó munkabérhez képest) (Ft) | -214 200 | -62 475 | -428 400 | -67 056 |
Munkáltató által fizetendő bruttó munkabér támogatás nélkül (Ft) | 120 000 | 225 000 | 240 000 | 450 000 |
Munkáltató összes munkabérköltsége támogatás nélkül (Ft) | 142 800 | 267 750 | 285 600 | 535 500 |
Munkavállaló nettó bére támogatás nélkül (Ft) | 79 800 | 149 625 | 159 600 | 299 250 |
Felhívjuk figyelmüket, hogy a rendelet a fentiek mellett további feltételeket is megfogalmaz mind a munkáltató, mind a munkavállaló részére. Jelen hírlevelünk célja az volt, hogy egy átfogó jellegű képet adjunk a magyar bértámogatási rendszerről. Amennyiben felkeltette figyelmét, kérjük, keresse szakértőinket, akik az elmúlt hetek során már számos társaságnak nyújtottak segítséget a kérelmek előkészítésében és benyújtásában.
Bízunk benne, hogy tájékoztatónkat hasznosnak találta. Amennyiben további kérdése van a témával kapcsolatban, szívesen állunk rendelkezésére.