Hírek

SZÉP-kártya: kedvezőbb szabályok idén augusztustól a 2023-as naptári évre

A hétfőn (június 19-én) megjelent Magyar Közlönyben kihirdették az aznap megtartott Kormányinfón elhangzott adóváltozások egy részét. Jelen hírlevelünkben a Széchenyi Pihenő (SZÉP) Kártyát érintő változásokat járjuk körül.

A szóban forgó, 237/2023. (VI. 19.) Kormányrendelet (a továbbiakban: „Kormányrendelet”) alapvetően kettő esetkörben módosítja a SZÉP-kártya szabályait.

Egyfelől idén augusztus 1-jétől egészen 2023. december 31-ig – vagyis 5 teljes hónapon keresztül – kereskedő által értékesített élelmiszer vásárlására is felhasználható lesz a SZÉP-kártya.

 

Mit is jelent ez pontosan?

Az élelmiszer alatt a Kormányrendelet alapján egy EU végrehajtási rendelet első 5 fejezetében felsorolt termékeket kell érteni,így pl. élőállatok és állati termékek, növényi termékek, étkezési zsír, italok, cukor, kakaó és a só, kifejezetten nevesített kivétel azonban az alkoholtartalmú folyadék, a dohánytermék és a dohánypótló termék. Utóbbiak vásárlására a SZÉP-kártya nem lesz alkalmas.

A kereskedő – ugyancsak a Kormányrendelet definíciója szerint – az a gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, egyéni cég, őstermelő vagy családi gazdaság, aki (amely) a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló 76/2018. (IV. 20.) Kormányrendelet (a továbbiakban: „SZÉP-kártya Kormányrendelet”) alkalmazásában szolgáltatónak minősül, továbbá akinek (amelynek) gazdasági tevékenysége tételesen fel van sorolva a  Kormányrendelet mellékletében (pl. zöldség, gyümölcs kiskereskedelme, hal kiskereskedelme, vagy kenyér-, pékáru-, édesség-kiskereskedelem).

A szolgáltató alatt az a természetes személy, jogi személy vagy egyéb gazdálkodó szervezet értendő, aki (amely) a SZÉP-kártya Kormányrendeletben meghatározott szolgáltatásokat ténylegesen nyújtja, ide nem értve a szolgáltatás közvetítőjét.

Idén augusztus 1-jétől tehát SZÉP-kártyával fizethetünk – többek között – a paprikáért a zöldségesnél, egy vekni kenyérért a pékségekben, vagy akár egy csésze kávéért a kávézókban is. Érdekes lehet majd azonban, ha olyan helyen vásárolunk, ahol nem csak a Kormányrendelet szerinti élelmiszert árusítanak, hiszen a nem élelmiszernek minősülő termékek értékesítésekor az eladó nem fogadhatja el a SZÉP-kártyát, így előfordulhat, hogy kosarunkat kétfajta módon kell majd kifizetnünk: az élelmiszereket SZÉP-kártyával, a többit bankkártyával vagy készpénzzel.

 

Béren kívüli juttatás – Jelentős egyszeri összeg adható 

Másfelől ugyancsak idén augusztus 1-jétől 2023. december 31-ig béren kívüli juttatásnak minősül a munkáltató által egyszeri alkalommal juttatott, legfeljebb 200 ezer Ft összegű SZÉP-kártya juttatás.

Ez az egyszeri juttatás nem számít bele az ún. éves rekreációs keretösszegbe (ez 450 ezer Ft azon munkavállalók kapcsán, akiknek munkaviszonya egész évben fennáll, függetlenül a munkahelyük szektorától, már nincs különbség az állami és nem állami cégnél dolgozók tekintetében).

A munkáltató döntése alapján minden egyes munkavállaló jogosult lehet idén egy egyszeri, legfeljebb 200 ezer Ft-os „extra” SZÉP-kártya juttatásra augusztustól, melynek közterhe összesen 28% (15% személyi jövedelemadó és 13% szociális hozzájárulási adó) – akkor is, ha egyébként már teljesen felhasználta az éves rekreációs keretösszegét.

Ez az extrajuttatás ugyancsak felhasználható – a jelen cikk első felében leírtak szerint – élelmiszer-vásárlásra, továbbá a SZÉP-kártya zsebek tavalyi megszűnésével szálláshely-, vendéglátás-, vagy szabadidő-szolgáltatásokra egyaránt.

 

 

Amennyiben a SZÉP-kártyát érintő szabályokkal, vagy a mostani változásokkal kapcsolatban kérdése lenne, a Grant Thornton adószakértői készséggel állnak az Ön és cége rendelkezésére!

 

Jelen hírlevelünk a megjelenése napján elérhető információk alapján és kizárólag általános tájékoztatási céllal íródott, így semmilyen tekintetben nem minősül személyre szabott adótanácsadásnak és nem is helyettesíti azt.

Kapcsolódó szolgáltatásaink

Adócompliance

Adóüzletágunk számos területen áll rendelkezésére adócompliance szolgáltatásaival a telefonos problémamegoldástól kezdve egészen komplex kalkuláció- és bevalláskészítéséig.

Komplex adótanácsadás

Megfelelő adótervezéssel a kockázatok minimalizálása mellett jelentős megtakarításokat, vagy többletbevételeket érhet el vállalata.

Átalánydíjas adótanácsadás

Keretszerződéses rendszerünk előnye, hogy ügyfelünk bármikor megkereshet bennünket adózási és számviteli kérdéseivel.

Vegye fel a kapcsolatot szakértőnkkel

Hírlevél

Tájékozódjon a szakma legfrissebb híreiről!

Feliratkozás

Olvassa el korábbi híreinket és elemzéseinket.