Hírek

Helyi iparűzési adó (HIPA) – Legfontosabb változások 2021-ben

A tavalyi év végén mind törvényi, mind pedig kormányrendeleti úton számos módosítás lépett életbe a vállalkozók 2021. évi HIPA-kötelezettségét érintően. Hírlevelünkben az önkormányzatok helyiadó-politikáját illető változásokról és a mikro-, kis- és középvállalkozások kedvezményéről adunk átfogó képet, illetve megszűnik az ideiglenes iparűzési tevékenység és változnak a megosztással, ellenőrzéssel és bevallással kapcsolatos korábbi gyakorlatok is.

A helyiadó-politikát érintő korlátozások

A 2020. december 1-jén kihirdetésre került 535/2020. Kormányrendelet alapján

  • A 2021. évben végződő adóévben a helyi adó (pl.: HIPA) és a települési adó mértéke nem lehet magasabb, mint az ugyanazon helyi adónak, települési adónak 2020. december 2-án hatályos és alkalmazandó önkormányzati adórendeletben megállapított adómértéke.
  • Az önkormányzatnak a 2020. december 2-án hatályos adórendelete szerinti adómentességet, adókedvezményt a 2021-ben végződő adóévben is biztosítania kell.
  • A települési önkormányzat a 2021. évre új helyi adót, új települési adót nem jogosult bevezetni.

A mikro-, kis- és középvállalkozások kedvezményes HIPA-mértéke

A 2021. évben végződő adóévben a HIPA-mértéke 1 százalékban kerül maximalizálásra a 2020. december 22-én kihirdetett 639/2020. Kormányrendelet szerinti mikro-, kis- és középvállalkozások számára. Ebbe a körbe azon vállalkozások tartoznak, amelyek

  • összes foglalkoztatotti létszáma 250 főnél kevesebb és
  • éves nettó árbevétele, vagy mérlegfőösszege legfeljebb 4 milliárd forint.
  • A besorolásnál – a 4 milliárd forintos összeghatárt leszámítva – a KKV törvény szerinti előírások irányadóak.
  • A  mikro-, kis- és középvállalkozások további kedvezményként a 2021. évben, az adott előleg fizetési időpontban esedékes adóelőleg 50 százalékát kötelesek csak megfizetni, mely csökkentést a helyi adóhatóság köteles nyilvántartásában határozathozatal nélkül átvezetni.
  • A fenti kedvezménynek való megfelelést
  • a beszámoló-készítésre kötelezett vállalkozó a 2021. évben kezdődő adóév első napján rendelkezésre álló utolsó, a számviteli törvény szerint       készített és elfogadott beszámoló, elfogadott beszámoló hiányában, az adóévre becsült mérlegfőösszeg, árbevétel- és létszámadatok,
  • a beszámoló-készítésre nem kötelezett vállalkozó a 2020. évben végződő adóév árbevétel- és létszámadatai, valamint
  • a 2021. évben tevékenységét kezdő vállalkozó az adóévre becsült árbevétel- és létszámadatok alapján állapítja meg.

A HIPA előleg mérséklés feltétele, hogy a vállalkozó 2021. február 25-ig a NAV-on keresztül, a NAV által rendszeresített elektronikus nyomtatványon a székhelye, telephelye szerinti önkormányzati adóhatóság számára nyilatkozatot tegyen arról, hogy

  • mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősül és
  • jogosult az adómérték csökkenés 640/2020. Kormányrendelet szerinti támogatástartalmának megfelelő összeget átmeneti támogatásként   igénybe venni és
  • 2019. december 31-én nem minősült a 37/2011. Kormányrendelet 6. § (4a)–(4b) bekezdése szerinti nehéz helyzetű vállalkozásnak, vagy
  • esetében nem áll fenn a 37/2011. Kormányrendelet 6. § (4a) bekezdés c) és d) pontja szerinti körülmény a nyilatkozat időpontjában, továbbá
  • amennyiben azt még nem tette meg, abban az esetben bejelenti a telephelyének a címét.

Kapcsolt vállalkozások közötti árak

2021. január 1-jétől részben bekerül a HIPA-szabályozásba az adózás rendjéről szóló törvény kapcsolt vállalkozások közötti szerződések minősítésének követelménye és kimondásra kerül, hogy a társasági adó törvényének hatálya alá tartozó adóalany a kapcsolt vállalkozásával kötött ügyletből származó nettó árbevételt vagy nettó árbevétel-csökkentő költséget, ráfordítást a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerinti szokásos piaci ár alapulvételével köteles megállapítani.

Amennyiben a különbözet csökkentené a HIPA alapját, az csak akkor lehetséges, ha az adózó rendelkezik a vele szerződő kapcsolt vállalkozás azon nyilatkozatával, miszerint ugyanakkora összeggel növelte HIPA- alapját (helyi iparűzési adónak megfelelő külföldi adó, társasági adó, vagy annak megfelelő külföldi adó alapját).

A korrekció megtörténhet egy összegben, vagy az adóalap egyes komponenseinek külön-külön módosításával is.

Ideiglenes jellegű iparűzési tevékenység

2021. január 1-jétől megszűnik az ideiglenes jellegű iparűzési tevékenység fogalma és a hozzá kapcsolódó HIPA-kötelezettség is.

Fontos, hogy továbbra is telephelynek minősül és így iparűzési adó-kötelezettség alá esik a 180 napot meghaladó építőipari tevékenység folytatása esetén azon önkormányzat illetékességi területe, ahol a vállalkozó építőipari tevékenységet folytat, azzal, hogy a napok számításánál a tevékenység megkezdésének napjától a felek közti szerződés alapján a megrendelő teljesítés-elfogadásának napjáig terjedő időszak valamennyi naptári napja figyelembe veendő.

Helyi iparűzési adó alapjának megosztása

A megváltozott telephely fogalom és az ideiglenes jellegű iparűzési tevékenység megszűnése miatt pontosításra került az építési tevékenységet folytató vállalkozások által választható speciális adóalap-megosztási módszer.

A HIPA-alap székhely és telephelyek közötti megosztása során a tartós bérletbe, lízingbe adott gépjárművek eszközértékét a székhelyre, telephelyre jutó személyi jellegű ráfordítások arányában kell figyelembe venni. Eddig ezen gépjárművek eszközértékét azon településhez kellett (volna) rendelni, ahol azokat jellemzően tárolják, amire az adózók gyakran alacsony adókulcsú önkormányzatot választottak.

Korábbi évekre vonatkozó önellenőrzés és adóellenőrzés

Egyértelműsítésre került, hogy amennyiben a vállalkozó önellenőrzés, vagy az adóhatóság adóellenőrzés keretében korábbi adóévekre adókülönbözetet állapított meg, abban az esetben annak hatását a különbözet számviteli elszámolásának évére vonatkozó helyi iparűzési adó alapjának kiszámítása során figyelmen kívül kell hagyni. Ezzel kizárható, hogy egyes tételeket a vállalkozó két adóévben is figyelembe vegyen a helyi iparűzési adóalap megállapítása során, azaz ne növelje vagy csökkentse kétszer az adóalapot.

Az új rendelkezés továbbra is lehetővé teszi, hogy az adózó döntése szerint a feltárt hiba hatását ne önellenőrzés, hanem a feltárás adóévéről szóló adómegállapítás során vegye figyelembe, azaz ne térjen el a főkönyvi könyvelésben szereplő adóalapelemek összegétől.

 A helyi iparűzési adó bevallása

Eddig is lehetőség volt az egyes önkormányzatok által rendszeresített elektronikus űrlapok használata helyett a NAV által rendszeresített HIPA-nyomtatványon adóbevallást tenni, azonban 2021. január 1-jétől már kizárólag a NAV által rendszeresített elektronikus nyomtatványon lesz mód HIPA-bevallást benyújtani. Az egyéni vállalkozónak nem minősülő magánszemély vállalkozók továbbra is jogosultak maradnak papíralapon, közvetlenül az önkormányzati adóhatósághoz benyújtani HIPA-bevallásukat.

A helyi iparűzési adó és adóelőleg megfizetése továbbra is közvetlenül az egyes önkormányzatok felé teljesítendő.

Bízunk benne, hogy tájékoztatónkat hasznosnak találta. Amennyiben további kérdése van a témával kapcsolatban, szívesen állunk rendelkezésére.

Kapcsolódó szolgáltatásaink

Komplex adótanácsadás

Megfelelő adótervezéssel a kockázatok minimalizálása mellett jelentős megtakarításokat, vagy többletbevételeket érhet el vállalata.

Átalánydíjas adótanácsadás

Keretszerződéses rendszerünk előnye, hogy ügyfelünk bármikor megkereshet bennünket adózási és számviteli kérdéseivel.

Adótanácsadás

Az adózási szabályok összetettsége és rendszeres változása nemcsak a nagyvállalatokat, hanem a KKV-kat és a magánszemélyeket is folyamatos kihívás elé állítja.

Adócompliance

Adóüzletágunk számos területen áll rendelkezésére adócompliance szolgáltatásaival a telefonos problémamegoldástól kezdve egészen komplex kalkuláció- és bevalláskészítéséig.

Vegye fel a kapcsolatot szakértőnkkel

Hírlevél

Tájékozódjon a szakma legfrissebb híreiről!

Feliratkozás

Olvassa el korábbi híreinket és elemzéseinket.